hagyományos indiai kesztyűsbáb előadás.

november 5-én 15:00 és 19:00 órai kezdettel
a Vidám Színpadon

Bábosok: Keshi Ramakrishan, K.V. Ramakrishan, Srinivas
Centán, itakkán, cenkila gongon játszó zenészek

Keralában négy évszázad óta mutatnak be pavakathakali előadásokat kesztyűsbábokkal. Bizonyos szóbeli források szerint ennek a Arimala-pavakuttu elnevezésű bábszínház az őse, amely Indiai déli részén vált ismertté. A pavakathakali elnevezés a 18. század elején tűnik fel először. A pava babát, bábot jelent, a kathakali pedig elbeszélő előadást. Ez a műfaj végül is a kathakali, India legrégebbi hagyományait őrző szent színházának utánzásából született, és alapvetően a Mahabharata és az Aryamala-Natakam epizódjait dolgozza fel.

A bábok kb. hatvan centiméteresek, a fejet és a kezet fából faragták, az arcokat, melyeknek arcát épp úgy, ahogy a színházban, élénk színekkel festenek meg a szereplők a karakterének megfelelően. Az a néhány család, amely megőrizte a keralai bábszínházi hagyományokat az Andi-Pandaram nemzetséghez tartozik, és a Tamil Nadu határ közelében él. Eredetileg vándorkomédiások Keralába menekültek, és itt olvasztották művészetükbe a kathakali mintájára felépített bábjátékos hagyományt. A falusi lakosság körében a Pavakathakali népszerűségnek örvendett, és a módosabb családok támogatását élvezhette. A közgyűjteményekben és magán múzeumokban őrzött bábok jól mutatják, hogy milyen gondosan munkálták ki ezeket a figurákat. Az egyik utolsó bábos, Shamu, egészen az 1950-es évekig gyakorolta művészetét és járt faluról falura, házról házra, különösen bizonyos vallási ünnepeken. A bábosokból, narrátorból és zenészekből álló társulata hat vagy hét főből állt. India függetlenné válása a pavakathakali hanyatlását hozta, amely elsősorban a mozi megerősödésének tudható. 1981-ben két színházi ember, Gopal Venu és testvére Ravi Gopalan Nair kutatómunkájának köszönhetően kelt új életre a pavakathakali bábjáték.

Az előadásban a Mahabharátából mutatnak be két részletet.

Kalyana Saugandhikam
Egy szép nap, Panchali egy ritka szép és igen illatos virágot fedez fel. Megmutatja férjének Bhimának, és arra kéri őt, hogy hozzon neki sok ilyen virágot. A herceg elindul, hogy kielégítse szép hölgye kívánságát és megkeresse a ritka virágot. Egyszercsak találkozik egy öreg majommal, aki keresztül fekszik az úton és nem engedi tovább menni a herceget, aki lassan rájön, hogy valójában Hanuman, a majmok királya teszi próbára. Bhima megosztja vele, hogy milyen ügyben jár arra felé, és tanácsot kér tőle. Hanuman elárulja neki, hogy a keresett virágot hol találja meg, így Bhima folytathatja az útját, majd harcba száll a kertet őrző démonokkal. A viadalból győztesen kerül ki, és a kertben annyi virágot szed, amennyit csak bír. Boldogan és diadalittasan tér vissza a feleségéhez.

Dakshayagam
Daksha, aki Brahmá isten fia és Síva apósa, nagyon haragos és gyanakvó természetű. Nem akarja elismerni, hogy a veje a mindenség ura, igen kevés tiszteletet mutat iránta, és ezzel kivívja Síva ellenségeskedését.

Egy nagy áldozati ünnepség megszervezését bízzák Dakshára, aki úgy határoz, hogy nem hívja meg Sívát, és ami még rosszabb, nem küldi el az áldozatból neki járó részt. A megriadt istenségek hiába tanácsolják Dakshának, hogy változtassa meg döntését, ne hívja ki a balsorsot maga ellen.

Sati,aki Síva felesége arra kéri a férjét, hogy annak távollétében hadd vehessen részt a szertartáson, és hadd legyen a közvetítő Síva és Daksha közt. Annak ellenére, hogy a kérést férje elutasítja, valamint meg sem hívják az ünnepségre, mégis elmegy az apja által rendezett ünnepségre. Amikor Daksha meglátja őt, szörnyű haragra gerjed, megfenyegeti a vejét. Rettenetes veszekedés tör ki apa és lánya között, amelynek következtében az asszony a lángokba veti magát és meghal.

Amikor Síva értesül a történtekről, rettenetesen felbőszül: kibontja haját, megidézi Virabhadra démont, hogy álljon bosszút. Virabhadra és társai a ceremónia helyszínére sietnek, mindent lerombolnak, levágják Daksha fejét és a szertartási tűzbe dobják.

A többi istenség bár osztozik Síva haragjában, mégis arra kéri, hogy keltse életre Dakshát. Shíva végül hajlik a jó szóra, azonban kecskefejet ad a feltámasztott démonnak, aki alázatosan könyörög Síva bocsánatárét, elismerve annak felsőségét.